Nyugalom, csend áradata ahol csak a lapok apró suhogása hallható mikor egy ember lapoz. Nap, mint nap itt ültem és tengettem napjaim s figyeltem az embereket. Sosem tartoztam közéjük, mindig színes ruhákban jártak, nevetgéltek, s beszélgettek. Erre nem voltam képes ruházatom mindig fekete volt, arcomra nem jött mosoly s beszélni sem mertem senkivel. A könyvtár lett a búvóhelyem és állandóan régi gyilkosságok után kutattam. Ez volt a hobbym. Sokszor elképzeltem, hogy ölöm meg az embereket, milyen brutális módon végzem ki őket, de sosem volt merszem. De a magányom talán eltűnt. Új diák érkezett, egy fiú, aki sötét ruhákban járt, mint én, sosem nevetett s tekintete mindig a földet kémlelte. Barna hajának tincsei néha kószán belibbentek gyönyörű kék szemei elé s tekintett néha a külvilágot kémlelte. Nap, mint nap betért a könyvtárba s nézte az embereket a kékülő eget, de néha levett egy két könyvet is a polcról. Ekkor vettem észre a sebhelyeket csuklóján, amik kibukkantak fekete inge ujja alól. Hát ő is szenvedet az élet ellen? Vagy inkább az életért? Ettől a pillanattól kezdve egy porcelán baba lett számomra, kinek szíve lépteimre megremeg, s ül némán merev háttal, üvegszemekkel s nézi a kékes eget. Attól a perctől e kezeit akartam. Az osztálytársaim mind csodálták nemtől függetlenül. A lányokat izgatta a rejtélyessége a fiúkat meg a teljesítő képessége. Bármit kellet tennie minden ment neki és tökéletesen. A fiúkkal gyorsan sikerült szóba elegyednie, de mindig előtűnt arcán egy álmosoly mindenre helyeselt.Új kémia beosztás került ki a falra s minden lány nekem rohant.
„Hogy tehetted” „Aljas dög” „áruló kurva”… nem értettem majd a beosztásban észrevettem. Mellém ültették. Az első órán helyet foglaltunk egymás mellett hangtalanul dolgoztunk s csak szemünk sarkából figyeltük a másikat. Majd a mikroszkópért nyúlt s elő villantak a sebhelyek. Szemem a csuklójára tapadt, szívverésem felgyorsult
„ Azok a kezek”
„Kellenek nekem”
„Akarom őket”
Kezét magához kapta s az ingujját feljebb húzta tekintette rám tapadt és az enyém rá. A tanár ránk üvöltött folytassuk így a mikroszkópért nyúltam. Nem is tudom talán szándékosan tettem én is felvillantottam sebeimet, amit az élet ellen szenvedtem el. Szívverése lelassult, légzése visszaállt a normálisra, s tekintetébe beköszöntött a béke. Az óra végéig nem szóltunk egymáshoz majd mikor csengettek elviharzott. Nem is zavart, hiszen kémia szakosként minden nap van óránk. A sors őt adta nekem.
Gyerekként nem is tudom miért tettem. A babáim végtagjait letördeltem arcukat piros körömlakkal öntöttem le, testüket felvagdaltam vagy tárgyak állítottam beléjük s testrészeiket köréje tettem. Azóta érdekelnek a gyilkossági ügyek mikor először meghallottam a tévében „Csuklóvágó gyilkos” Felnőttek, gyerekek vagy akár állatok kezeit/mancsait is levágta. Miután megölte őket a kezeik mindig eltűntek. Múlthéten gyilkolt először újra. Érdekes és egyben csodálatos is volt számomra. Ő is épp olyan mániás, mint én. A kezét akartam, Adam bal kezét. Másnap a kémia tanár felkért két segítőt a terem kitakarítására. Ez a szerencsés én és Adam voltam.
-Kérlek, ürítsétek ki a kukákat.
-Az egyik szemetesből egy baba hullott mi, aminek nem voltak kezei.
Mit csinálhat a tettes a kezekkel? Tudni akarom, érteni őt. Követtem azt, akire gondoltam, egészen a házáig s mikor elment bementem a lakásába. A rothadó hűs édes illata terjengett az egész házból s kinyitottam a hűtőt megtaláltam a legcsodálatosabb gyűjteményt, amit valaha láttam. Nem bírtam megállni.
„Magammal vittem őket”
Másnap egy üvöltésre lett figyelmes az egész iskola. A kémia tanár rátámadt Adamre aki hozzávágott egy széket ezzel megállítva a tanár urat. A „Csukló vágót” szexuális zaklatóként könyvelték el. Kirúgták és az óta nem látta senki sem.
Aznap este az ablak alatt ülve tűnődtem. Hol rontottam el?Annyira vágytam Adam kezeire. Azt hittem a fekete ruhadarab és az, hogy elloptam a kezeket elég indokot adnak arra, hogy megfossza a babámat a kezeitől. Pár nappal később a könyvtárban megszólított. Egy cikket keresett egy 20 évvel ezelőtti gyilkosságról és azt hallotta én tudnék segíteni benne. Hamar kiderült az érdeklődési körünk közel áll egymáshoz. Az volt az első alkalom hogy beszéltünk és meghalhattam kellemes mély nyugodt hangját. Onnantól kezdve kiskutyaként rohantam utána s minden mozdulata izgatta a fantáziám. Adam a tudtomra adta nem érez irántam semmit, amit könnyű volt elfogadnom hisz nem érdekelt. Engem csak a kezei érdekeltek. Ahányszor megláttam a kezét mindig elkuncogtam magam. Nem értett semmit s én nem mondtam el neki. De titkon mindig emlékeztettet a tervemben lévő hibára hogy elszúrtam így vesztettem el kezeid. Minden nap együtt mentünk haza ugyan azon az úton, ami átvezetett egy csendes, sötét sikátoron. Sokszor eljátszottam a gondolattal mi lenne, ha megölném Adamet s megkapnám azt, amire oly rég óta vágyom.