Az álom véget ér”

Volt egyszer egy kicsi ORB (testtelen lélek) aki magányos volt s mindig üres volt legbelül. Minden napját egyszerűen élte lebegett és sodródott a szellő gyenge fuvallataival egy napon találkozott Barbellel aki az első angyalok megformálója volt. Egy nap találkozott a kicsi ORB-bal aki elsuttogta bánatát s Barbell úgy döntött testet ad a lánynak. Meg is tette ezt hófehér bőr fekete kibontott hosszú haj, barna szemek és tiszta hófehér szárnyak. Végül nevet adott teremtményének Akit UZIΞL névre keresztelt el. Barbel boldog volt hisz végre alkotott valamit, aki elégedett volt azzal, amit neki adtak s hálából sosem hagyta el s költözött a többi angyal közé. A lányban örökké ott maradt a kicsi ORB és minden nap egyre mélyebbre süllyedt a magányban, jelentéktelennek érezte magát s reménytelennek. Barbel próbált rajta segíteni mókás barátokkal, de semmi a lány továbbra sem mosolyodott el s lassan ez az érzés Barbellt is megkörnyékezte. A lány minden nap sétált egyre, messzebb ahogy ő mondta a Napot akarja, s így oda megy ahová a Nap maga. Egy napon  a lány nem tért haza napnyugtakor, miután,  az utolsó napfény is eltűnt könnyei előtörtek s  hangja oda vonzott egy kicsi ORB-ot aki pont ugyan úgy érzett ahogy a lány is. Odaszállva bevilágította a lány útját, s lelkét halkan súgva fülében reményt. A lány Elmosolyodva tért haza s Barbel nem értet semmit. UZIΞL boldog volt hisz volt valaki aki mindig vele volt csakis vele! Egy napon rá kellet jönnie a fiúnak vége hisz az ORB-ok csak egy évet élnek. UZIΞL könnyes szemekkel kérte, Barbelt mentse Meg neki a fiút. Barbel így tett ámde képtelen volt elfogadni azt, hogy UZIΞL elhagyta őt. Így a fiú testet kapott és az emberi világba száműzte. UZIΞL szíve megszakadt, mikor ezt megtudta s Barbelt végleg elhagyta. Szíve többé nem volt s egyre jobban vágyott a halálra így az angyalok gyilkosához fordul magához Luciferhez s könyörögve kérte segítsen neki az emberi világba jutni. Lucifer megtette hisz egész életét unalommal töltötte. A lány boldog volt hisz tudta a fiúnak megmaradtak hófehér szárnyai s így majd megtalálhatja. De terve félre siklott mikor Lucifer elmondta neki mit kell tennie azért, hogy az emberek közt járhasson.  Lány legnagyobb kincsélt kérte a boldogságát. A lány oda adta s az emberi világba jutva keresni kezdte azt ki nem jött el soha. Miközben a lány keresett az emberek, akik elárulták mind egy egy tollat téptek ki szárnyából s ezzel fájdalmát csak növelték. Egy napon meglátott egy fiút, aki ült a pad támláján arcát tenyerébe temette, fekete tincsei kezeire hullottak s könnyei a földre pottyantak. A lány hozzá lépett s leült, beszélgetni kezdtek s a lány elmondta életét a fiú tekintete furcsa volt. Talán bolondnak néz hitte ő de nem volt igaza a fiú hitt neki s mikor a lány könnyei is kicsordultak a fiú a fülébe súgta a reményt. A Lány tekintetét felkapva kerete a fiút. De ő már messze járt a park szélén épp a zebrán kelt át mikor a lány meglátta tőből kitépett szárnyait innen már tudta.

Utána kiáltottam, a fiú könnyes szemekkel fordult vissza és mosolyodott el, de az álom ott ért véget. Egy fekete kocsi állt ott ahol előbb a fiú, de ő most sehol. A lány odasietett s keresni kezdte azt kiben örökké hitt s végül meglett valamit, ami egykor ő volt. Egy kerámia testet szilánkokra törve. Boldogságát elveszítve már remény nélkül maradt így úgy döntött végez magával. Ámde testét örökké Barbel átka sújtotta. SOHA nem halhatott meg. Így örökké kárhoztatva kellet elviselnie, hogy lassan hófehér szárnyai a múltba vésznek s már csak könnyeiben őrizte a fiú emlékét, mosolyát s halk suttogó hangjával a reményét.

„ Ahol a Föld az Éggel összeér, ott kezdődik el majd a remény…”

-o-