Követlek…

Volt egyszer egy fiú, aki elköltözött. Hosszú útra indult apjával egy sztrádán. Tekintetét kifelé meresztette s nézte az eget, az utat, a tájat. Végül megérkeztek egy tó köré épített kis városba.  Itt élt. Élt? Inkább létezet az élet kissé túlzás lenne az ő állapotára. Gyűlölte az életet. Már-már annyira hogy egy napon úgy döntőt lefekszik az útra. Fejére tett egy kendőt, szemeit lehunyta s várta a megváltást. A megváltás egy lány képében érkezett, aki elsétált mellette. Levette fejéről a kendőt s mikor a lány szemébe nézett életre kelt. Beleszeretet egy angyalba, akit innentől minden hová követett. Minden idejét a lánnyal töltötte s lassan megérezte mi az a szeretett. De miközben az ő élete egyre inkább mesébe illőre változott addig a lányé szépen lassan összeomlott. Végül a lány odáig jutott, hogy egy napon elbúcsúzott a fiútól s még aznap este a tóba vetette magát. Mikor a fiú ezt meglátta utána ugrott s kihúzta, de a lány már nem élt. Karjaiban halt meg s könnyeire sem ébredt fel. A fiú próbált tovább élni, de az élete romokban hevert. Előkerültek a régi szenvedések. Az apja újra verte, senki sem szólt hozzá többet s végül ismét a magány mocsarába süllyedt. Lassan az élete rovására ment a lány emléke. Könnyei nem találtak vállat, aminek ruhája felszívta volna a cseppeket. Nem volt kar, aki átölelje. S egyetlen gondolatát sem hallgatták meg. Végül a fiú is odáig süllyedt, hogy egy éjjel kisétált a partra ahol annak idején a lány ált. Könnyei ugyan oda cseppentek le, mint ahová a lányé is. És végül a fiú teste is ott végezte ahol a lányé. A tóban. A tó mélyére süllyedt, s lelte meg végső nyugalmát a lány teste mellet. Kezük ismét egybe fonódott. S a fiú végül újra boldog volt.