Itt vagy közel hozzám s még is oly távol. Életem is adnám érted, de azt se tudom ki vagy. Nem szólsz semmit magadról csak másokért s másokról. Ott vagy s vigyázol ránk, de magadra nem. Talán te is meghalnál értem, értünk. Talán mi is vagyunk neked annyi, mint nekünk Te. Te ki oly más, mint a többiek. Nem értelek talán nem is foglak, de talán te se értesz engem sem minket csak mindig ott vagy. Hallgatsz s némán karolsz át másokat. Jelentéktelen személyeket, barátokat, idegeneket. Ez vagy te. Valaki, aki mindenkinek ott van örökre. De mond ők, hogy lehetnének, ott melletted mikor fájdalmad van, meg sem említed? Aggódnak érted, de te mégsem szólsz. állítod neked nincs semmi bajod! Kímélsz minket, mert azt hiszed ez jó. De tévedsz, ez a legrosszabb mit tehetsz. Egy barát, aki tudja, szenvedsz, s ő nem tehet semmit sem. Ez a legrosszabb mindenben. Ülni s várni valamire, ami talán sosem jön, többé mert némán hallgatva tűrted sorsod pecsétjét. Néztük, hogy vészel el s veled mind az, ami vagy s voltál s leszel. Egy fiú, aki mindnek felett barát és családtag marad örökre. Némán, hangtalanul suhanunk, veled s te fel sem tekintesz. Egy álarcot viselsz s hordasz örökre. Elrejtőzve reménykedsz, egyszer talán jön valaki, aki majd meglát Téged s nem azt. Nem azt a felületet, amit mutatsz. majd egyszer valaki áthatol, s te hagyni fogod. Egyszer eljön a perc mikor mind más lesz s e változás magával vissza téged. S végre kettétörhet a rejtek s megismerünk téged!
AJÁNLOM AZ OLDALT
