I want to die!!!!!!

Mikor minden elveszik. Mikor tele vagy fajdalommal és nem tudod, mi legyen, kezedbe kerül egy régi jó barátod. Egy körző… bal karod megszabadítod mindentől és vésni kezded a karodba ” i want to die!” Mintha ez valamit is számítana. Hozzád ily módon túl kegyes a sors. Te mindig élsz s szenvedsz, mást nem igen tehetsz. Tűröd a fájdalmat s meg sírnod sem szabad. Te magad nem lehetsz, gyenge hisz neked feladatod van. Segíteni azoknak kiket szeretsz bar e érzés sosem volt/lesz  kölcsönös. Ha valaki sir te ott, vagy de mikor te sírsz, ki van ott?

-          Senki - felleli egy néma hang onnan legbelülről. Mindig is tudtad csak önmagad elől is tiloltad.

-          jól csinálod mondtam? – súgja az előbbi hang. Értetlenül nézel hisz egyedül vagy… vagy csak képzeled? Ott a sarokban egy alak ki téged figyel.  Megfordulsz, de te nem látsz senkit sem. Majd újra gondolataidba merülsz es megint hallod…

-          ” i want to die!” akkor tedd meg! – odabent tudod, jól nem lehet, vagy inkább nem mered? Inkább könnyekre fakadsz s asztalra borulsz…

-          Csak nem félsz? – reszketni kezdesz, de nem változik semmi… sírsz csöndben s a világod terjeng tovább… rád nem is figyelve… Meg a világod sem érdekled.

-          Nem bizony! Fogd fel neked itt nincs helyed!

-          ELEG LEGYEN! – sikítasz fel. Kezeid mar véreznek, ekkor érzed meg az ölelést testeden. Valakinek kellesz, de te mar semmit sem tehetsz a halál elragadott s elvitt a pokolba, de te meg is mosolyogsz. Végre abba maradt mi lelked nyomasztotta. Napok múlva sírod alá kerülsz, sírodnál nincsen senki se hitted te, de oda fent sok halandó állt ki most néz re te rád s halkan súgva mondjak

-          Köszönöm.

Szíved megdobban s rájössz talán te is értél valamit a világnak!

-o-

Néha minden napom értéktelennek tűnt.

De egyszer rá kellet jönnöm még sem.

Volt miért élnem.

Érted Blair.