Öngyilkos kicsi Masni

Zuhog az eső, fúj a szél, és sötét van. Halk csöndes este a város zajában. Néha egy-egy autó végig siklik az utcán. A boltok fénye világítja a lány útját. Fekete cipője csurom víz a szoknyájáról nem beszélve. Egyetlen menedéke a szürke kapucnis felső, amit magán visel. Karjait maga köré fonja. Talán fázik de nem a hideg miatt, hanem a szívében kongó ürességtől. Egyedül egy esős éjszakán.  A lány megállíthatatlanul megy, előre tart és lassan nesztelenül suhan a kihalt utcákon. Nem törődik, azzal ki elmegy mellette, mintha ott se lenne.. vagy talán ő nincs ott egészben? Hirtelen megáll és befordul egy kapuba. Bemegy. Fel a hosszú lépcsősoron. Majd egy emeletnél kifordul és megy.. Előre tart.. Míg elér egy fehér ajtóig. Bentről kiáramlik a világosság. Hát itthon vannak. A lány halkan bemegy.. leveszi cipőjét és leveszi felsőjét, haját hátradobva megy végig a nappalin.. Anya szobájában már alszik a fény, majd elér egy ajtóig. Egy egyszerű fehér ajtó kinyillik és egy sötét szobába visz utad. Gyertyák fényei oltódnak fel s a lány leül ágyára a géppel szemben. Felhúzza lábait és ráteszi fejét… nem tudja, mit tegyen.. Hisz nincs miért felmennie MSN re. Akik ott vannak álbarátok… mind kihasználták és eldobták. És mégis.. ő ezekkel beszél és törődik nap, mint nap. A monitor fénye világítja meg a lány kezét.. sebhelyek.. Miket az élet okozott…a lány ölébe vessz egy kis könyvet, amit az ágya alól húzott ki. Rajta ez áll: I’m nothing! Kinyitva sok lapot átlapozva felbukkan egy üres oldal majd ez is, betelik. A lány csak ír és ír… majd felpillant. Megjelent egy kicsi villogó ablak a tálcán.. egy rég látott barát.. egy mosoly kerül az arcára.. Ahogy olvas a mosoly, sápad.. az üzenet:

” NINCS SZÜKSÉGEM RÁD TÖBBÉ!”

Ennyi volt. A lány összeomlott.. kezében lévő könyvbe kerülnek újabb és újabb szavak… míg végül az utolsó sorig jutunk:

„SAJNÁLOM ANYA, DE MÁR NINCS MÁS KIÚT”

A lány feláll és a fürdőszobába, rohan kezébe, kap egy pengét, és munkának lát.. karjait szétvágta… halkan zokogva átkozza világát… feláll majd lassan tántorogva, kimegy a lakásból.. nem bajlódik holmi cipővel megpuloverrel csak, megy felfelé… majd egy ajtót kinyitva felér a tetőtérre.. a lány felmászik a támfalra, és lenézve kémleli világát:

„EZ AZ MI TÖNKRE TESZ!”- mondja halkan magánk.

Áll és nézi, hogy megy oda lent az élet, csak mennek az emberek és meg sem állnak.

„MIÉRT IS ÁLLNÁNAK CSAK NEM ÉRTEM, EGY SENKIÉRT? HOVÁ KÉPZELSZ?”

A lány fekete könnycseppeket hullat.. Le sem törli.. csak sír halkan.. majd felnézz az égre...

„SAJNÁLOM! NINCS MÁS MEGOLDÁS SZÁMOMRA! ÚGYSE KELLEK ÉN ENNEK a VILÁGNAK!”

A lány reszket. maga köré font kezeit majd megfordul

„KÉRLEK, HADD HALJAK MEG VÉGRE MERT EZ ÍGY NEM JÓ NEKEM!”

Majd hanyatt döl.. lassan lezuhan.. meg sem áll.. az emeletek kihunyt fényeit kémleli, és lehunyt szemeivel rimánkodik a halálért. Majd elkezd közeledni a talaj és lassan kettőjük közt lévő távolság, megszűnik. A hideg, vizes betonon fekszik egy ártatlan lélek.. kinek életét pokollá tették egyesek. De ő még is mosolyog.

„SIKERÜLT!”

Ezt már csak gondolja de, mind tudják. Az emberek a lány köré gyűlnek.

„látod még is megálltak.. Nem voltál senki csak te hited azt magadról.” Egy lány kit bárki lát egy kedves mosoly, fogadta. A lány ki mindenkinek kezet nyújtott és megvédet. A lány, aki most holtan fekszik az aszfalt közepén.