Neked…

Ülni a szobában az ablak alatt.

Lábunkat kinyújtani a fényre

De magunkat bent tartani a setétben.

Így telnek napjai magányban

Fény nélkül egyedül a világban.

Olykor felkeresik, olykor elfeledik

De ő mindig ott volt hol kerestetik.

Mindig volt mindig van mindig lesz

Kiért legyen. Nem volt sok ő csak egy,

Egy ki másokért barmit megtett.

Elfeledi bánatát s rád nevet mosolyog szüntelen.

Odabent volt a fajdalom.

Ezt is elfeledve ül melletted, s ha kell, füledbe súgja, szeretlek!

Reményt tölt szívedbe s tudja mar minden rendben

Lesz.

Dolgát végezte visszasétál a setétbe.

Mikor újra hívod ő újra ott lesz

S újra fogja kezed s közli veled

Szeretlek!