Adam halála óta 4 hónap telt el. Újév, új osztálytársak pontosabban csak 3 új osztálytárs. 3 átlagosnak tűnő fiúk. Mindűkben volt valami, ami Adamre emlékeztetet.

Az első fiú egy ártatlan emo boy, aki mindig egyhelyben ült felhúzott lábakkal, némán s üres tekintettel. Ő ült Rem helyére bal padsor 3 padba. A másik srác Richi Star néven futott. Igazi lányok kedvence fiú volt. A lányok össze is verekednek érte, ha azt kéri. Bár egy lány sem érdekelte igazán. Állítása szerint van barátnője bár ezt a fiúk nem hitték el és föl alá terjesztették, hogy buzi. Végül talán a számomra legérdekesebb újonc Kaoru volt. A fiú Ádám hasonmása lehetett volna csak fekete hajjal. Még az öltözködése és a viselkedése is. Ő az előttem lévő padba került így alkalmam volt figyelni őt. Rendszeresen jegyzetelt, nagyvonalakban jó tanulónak mutatta magát, de a társasággal nem talált hangot. Többnyire elvonult magában és elvolt. Pont, mint én meg Adam. Emlékszem az első napra mikor megszólítottál. Kint álltunk az udvaron és cigiztem mire odasétáltál és tüzet kértél. Valami megcsillant a szemedben, ami felkeltette az érdeklődésem. Lassan beszédbe elegyedve ismertelek meg s talán a legmegdöbbentőbb tényt mondtad ki:

„Adam mesélt rólad.”

Megfagyott minden és nem értettem az egészet. Lassan mesélve elmondtad gyerekkorotok óta barátok vagytok s mikor Adam idejött kevesebbet ugyan, de találkoztatok és lassan megtudtam mindent tudsz rólam, amit Adam is.

            „Tudni akarom ki ölte meg.”

Ereimben megfagyott a vér, reszketni kezdtem és lassacskán levegő után kapkodtam mire:

-         Jól vagy? Ne haragudj, tudom, hogy közel álltatok egymáshoz. Adam sokszor mondta mennyire tetszel neki és mennyire megbízik benned.

„Hagyd abba!”

Némán állsz felettem és nézel rám. Bűntudatom lett köszönöm.  Adam szeretett és bízót bennem én meg karok nélkül vízbefojtottam? Szánalmas vagyok, mennyire rettegek az érzelmektől. Végül csöngetnek, és így a terembe indulok, a nap folyamán csak Adam jár az eszemben. Hogy tehettem meg? Hogyan? Azok a szemek, a könnyek még is…miért tettem?

Másnap már megérezték az iskolát. Terror alá vették. Szegény emo boy teljesen összetört utána következő nap vágások voltak a karján. Richi pedig a kosár kapitány késétől szenvedet vágást míg Kaoru a suli nagymenője által szenvedet bunyóban elesett és pont egy üvegszilánkra, ami végig vágta a karját. Komolyan mondom a sors szándékosan bűntett mind hárman balkézre szenvedtek sérülést és a sors talán különös fintora, hogy mindegyikük sebét én láttam meg. Kaoruét azért mert az orvosiban segédkezek minden kedden és csütörtökön Richit ugyan ebből az okból Petit, viszont azért mert láttam szüksége van segítségre. Annyira aranyos volt. Gyámoltalan és félénk egy idő után észrevettem, hogy követőm ként rohangál utánam. Végül igazam lett. Azzá vált és mindig velem volt. A magányom elmúlt, lassan Kaoru is csatlakozott a kis csoporthoz. Richi „hivatalosan” egy csoportos lecke miatt került közénk, de velünk maradt. Innentől kezdve senki nem piszkált benneteket, mert ismertek és féltek tőlem. Egyre többet lógtak velem a srácok, elvoltunk és egyre többet érdeklődtek a halálról és a hobbymról. Minden nap úgy telt, ahogy régen a parkon át sétáltam haza veletek ahol lassan elszakadtunk egymástól. Kaoru kisírt a legtovább szinte minden nap ajtótól ajtóig kísért hisz az az egy utca nem volt nagy táv. Így őt még jobban megismertem és lassan rá kellet, döbbenem kettős érzései vannak Adammel szemben. Igazán érdekes volt számomra ez az egész. Végül a nyugalmas időszakot egy esemény borította fel. Egy őszi délutánon megjelent Bubel. Adam testvére, aki szentül meg volt győződve, hogy megöltem a fivérét. Kaoru alig bírta lefogni, hogy ne essen nekem. Felzaklatott az ügy, nem tagadom. Egész nap a nyomomban voltatok és a lelket próbáltátok bennem tartani. Mind tudtátok nem sokon fog múlni, hogy megtegyem.  Hazafelé tartva a földet bámultam s ti szótlanul sétáltatok mellettem. Míg nem Ricsi megszólalt:

-         Ki volt az az Adam?

-         Egy srác aki jó barátja volt. – bökött rám-, de még májusban egy brutális gyilkos megölte. – nem bírtam tovább. Könnyes szemmel elfutottam végig a sötét parkon. De valami megállított. Megragadtak hátulról, számat befogták és egy kést tettek a torkomhoz.

                „Meghalsz”

Meg se rezzentem. Tudtam, hogy a hang Bubelé. Tudtam mi vár rám és boldog voltam. Végre megszabadulhattam Adam minden emlékétől. Fellökött és a földre estem. A hátamra fektettet s belesüppedtem az apró kavicsszemcsés földbe. Lábait az enyém mellé vetette kiegyenesedve nézett rám. Tudta, hogy nem fogok síki tani, még egy könnycseppet se adtam volna, azért amit művel.

„Vannak, aki ölnek és vannak, akiket megölnek. Te az utóbbi vagy Ribanc.”

Már vártam, hogy belém állítsa a kést, de a sors úgy döntött élnem kell. Hirtelen eltűnt felőlem. Fel se eszméltem rá csak akkor mikor Kaoru arca vonalozódott ki felettem.

-         Minden rendben? – kérdezte miközben felültetet. Könnyes szemekkel borultam vállára és kapaszkodtam belé olyan erősen amennyire csak tudtam.

-         Most már nincs semmi baj. Vége. – Vége? Hogy is lehetne vége hiszen.. akkor pillantottam meg Bubelt tőlem egy méterre a kés a nyakából állt ki.

-         Megölted… MEGÖLTED ŐT!!!!!!! – sikítottam el magam. A végzetem halott.

-         Csak érted tettem.

-         Miért? Te még mindig nem értesz semmit –löktem el magamtól – én öltem meg a legjobb barátod. Ő volt a végzetem hogy megöljön végre és megszabadítson attól az űrtől amit bennem keltett.

-         Tudtam. – mondtad ki lemondó hangon. – tudtam amióta megpillantottalak.  Biztos voltam benne hogy megölted. Adam sok dolgot mesélt rólad. Majd a naplóját olvasva egészen biztos lettem benne.

-         Akkor miért…? – Mert elárult. Tudod hányszor akartam őt megölni? Mindig kihasznált s csak nevetett rajtam. Megalázott mások előtt, eltiport s közben játszotta a jó barátot, de a szívem mélyén a halálát akartam.

Végül feltünt hogy Peti és Richi is figyelték az eseményeket és a hangos vitánkat.

-         És most mi lesz? Elmondjátok a rendőröknek az egészet?

-         Nem. Az igazságot nem. De segítenetek kell.

-         Még is mit akartok tenni? – vont kérdőre minket Peti.

Mire a rendőrök kiértek. A ruháimat széttéptük Bubel kezével, karmolást ejtettünk a nyakán a körmeimmel, ütés nyomokat az arcára s végül az elmaradhatatlan elkenődött rúzst a csók miatt. Kaoru karjaiban „zokogva” hallgattak ki a rendőrök bennünket, négyünket. A vallomások közt ezeket jegyezték fel.

„ Megragadtak hátulról és valamit a számba tett. A földre tepert és elkezdett kibontani a ruháimból. Kiszabadult karjaimmal próbáltam védekezni, de nem hatott. Már az övét bontogatta mikor megjelent Kaoru és megmentett.”

„Utána rohantam. Sok megrázkódtatás érte és féltem nehogy kárt tegyen magában. Mikro megláttam a felette térdelő srácot lerántottam róla. Megpróbáltam kiszedni a kezéből a kést, de nekem támadt és mikor a karját facsartam ki elrántotta és a végeredményt látja. Utána hozzá siettem és az óta el sem enged.”

„Mikor Kaoru meglódult követtem Petivel a nyomomban. Bűntudatom volt hisz én bántottam meg. Elnézést akartam kérni tőle. Mikor oda értem Kaoru karjaiban találtam.”

„ Követtem Richit hisz hibásnak éreztem magma én is. Asztmás vagyok így nehezen értem utol őket. Mikor felértem Richi már az ismeretlennél térdelt és nézte lélegzik e még. Mire Kaoru rám üvöltött hívjak rendőrt.”

Bűnösök lettek mind miattam. Innentől kezdve összetartoztak s követtek mindenhová. Soha többé nem tettünk semmit a másik 3 tudta nélkül. Talán a sors azt az akaratot hajtotta végre, hogy éljek. S alkossak a teremtett csótányok maradványaiból a három srác segítségével.